Az egyén és a kollektíva

Amit nem értettek meg, az két dolog. Az egyik az, hogy a fizikai sík az egyének világa. A másik, hogy a világnak szüksége van a fejlődésre. Persze ránk fentről érkeztek, ám ez csalóka. Azt még nem tudom, hogy hiba-e a mátrixban, hogy a két világ határán ez történik, de gondoljatok bele. Ha az egyén számára a felemelkedés a kollektív tudattal történő egyesülést jelenti, akkor a kollektíva számára ugyanez nem lehet más, mint az egyéni tudat elérése.

Mi is képesek vagyunk kollektívaként viselkedni, hiszen ha csapatban sportolsz vagy csak bemész a munkahelyedre, mindjárt egy kollektíva része leszel. Bár a családod nem választhatod meg, a barátaidat viszont igen, tehát képesek vagyunk arra, hogy minőségi paraméterekkel megteremtsük a fejlődés lehetőségét. Akár csapatsportról beszélünk, akár munkahelyről. Mindennek alapja az egyének minősége, amit azért nem ért a kollektíva, mert ő egyenlőséget teremt az egyének között függetlenül attól, ki mennyit foglalkozott önmagával, dolgozott azért, hogy jobb emberé váljon. Ez a kollektíva számára ismeretlen.

Nagyon érdekes felismerés volt az, hogy a kollektívák egymás relációjában egyénként viselkednek. Tehát ők is képesek arra, hogy bár kollektívák, mégis tudják mi az az egyén, ha egy másik, tőlük eltérő fajjal, azaz kollektívával találkoznak. Amikor ez az érv előkerült, kiderült, hogy mégis képesek a fejlődésre, ha biztosítani akarják a kollektívájuk biztonságát és pozícióját a többi kollektívával szemben. Tehát ha erre a szintre lépünk, mindjárt otthon is érezzük magunkat egyénként, mert tiltakozni fognak, ha egyenlőséget teszek kollektíva és kollektíva közé és fogódzkodjatok meg, ugyanazt az érvet hozzák fel, amit felháborodottan tiltakozva utasítanak el, ha egy egyén hozza azt fel velük szemben.

A fejlődéshez tehát szükség van a versenyre. A vitát mégis az döntötte el, hogy kiderült, azt az 'anomália' problémát csak egy egyén volt képes megoldani az objektivitásra képes logikai alapú rációjával, hiába szállták meg a világ legjobb tudósait. Hiába szereztek befolyást a világ legtőkeerősebb szervezetei fölött, az ő hasonló megoldásuk az ÉlményPark nyomába sem ér. Akkor sem, ha lehetőségük volt tőlem minden információt beszerezni, mert bár én nem vagyok sem tudós, sem a világ legokosabb embere, mégis voltam olyan okos, hogy azt a 'minden információt' nem voltak képesek a maga teljességében megérteni. De a kutatás még nem ért véget, sőt a fejlesztések sem.

Az emberiség bár ismeri az etikát, mégsem alkalmazza minden esetben, pláne ha az érdekeiről van szó. A kollektíva belső világában nem létezik etika, ám létezik valami más, ami ahhoz hasonló, úgy hívják fejlettség. Megállapítható az, hogy egy kollektíva fejlettségét az határozza meg, mennyi figyelmet fordít minden tagjának boldogságára. Sajnos az általános mérések azt mutatják, hogy sok munka áll még előttem, mert jelenleg az a helyzet, hogy a kollektívákat csak saját maguk, azaz a kollektív központ boldogsága és jóléte érdekli, a többiek dolga ezek kiszolgálása. Ezt a világot hoznák ide is, egy olyan világba, ami náluk sokkal fejlettebb volt és talán még ma is az. Persze ki lehet ragadni részleteket és azokat felnagyítani, ahogy épp a pillanatnyi érdekük úgy kívánja, de a lényegen ez már nem változtat, a kocka el van vetve.